A klíma telepítésére vonatkozó helyi önkormányzati szabályozás településenként eltérő lehet.
Kérjük, hogy amennyiben klíma telepítésén gondolkozik, előzetesen érdeklődjön a helyi önkormányzatnál az erre vonatkozó szabályozásról. A településenként eltérő jogi szabályozás miatt a jogszabályokba ütköző, már telepítésre került berendezések miatt felelősséget nem tudunk vállalni, emiatt utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Az Ön által kiválasztott klíma berendezés beszerelésére/telepítésére illetve szakszerű beüzemelésére minden esetben az előzetes helyszíni felmérés és a végső árajánlat elfogadása után kerül sor abban az időpontban, amiben együttesen megállapodtunk.
Kérjük vegye figyelembe, hogy a klímaszerelés egy időigényes folyamat, a helyszíntől függően akár több órát vesz igénybe.
Munkatársaink minden esetben tisztaságra törekszenek, de maga a szerelés fúrással, esetleg véséssel járhat. Munkatársaink mielőtt hozzáfognak a szereléshez, papírral takarják le a munkaterületet, hogy ne sérüljön a padlózat, illetve letakarják a bútorokat is amennyiben erre igény van, és a munka végeztével eltakarítanak maguk után.
Mit tartalmaz a klímaszerelés?
Az általunk elkészített ajánlatban a klíma telepítés díja tartalmazza:
- a helyszínre történő kiszállás (kiemelt szolgáltatási területeinken ingyenesen) díját,
- a beltéri és a kültéri egység felszerelését,
- kültéri egység esetén 1 db tartó konzolt (450 mm-es alap konzol),
- 1 db faláttörést,
- a rögzítéshez szükséges csavarokat,
- telepítéshez szükséges csöveket, vezetékeket,
- villásdugóval ellátott elektromos bekötő kábelt 5 méter hosszig,
- egyéb alkatrészeket, ide értve a csövek dekorcsatornával történő burkolását (3 méteres csőszakaszhoz maximum 2 méter dekorcsatorna),
- a gép regisztrációját a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság felé,
- valamint a munkadíjat, beleértve az Ön előzetesen egyeztetett igényeit
Önnek nincs további rejtett költsége!
Az általunk felszerelt lakossági split klíma egyszeri beszerelési költsége 3,6 KW alatti teljesítményű gépek esetén vályog, ytong és tégla falazatba bruttó 90.000.-Ft, mely maximum 3 méter csövezést tartalmaz, kültéri egység esetén 3 méter magasságig. A 3 méter feletti csövezés kiépítésének díja bruttó 10.000.-Ft méterenként.
A 3,6 KW teljesítmény feletti lakossági split klíma, lakossági multi split klíma, légcsatornázható multi split klíma, hőszivattyú, illetve egyéb ipari teljesítményű gép telepítésének díja kizárólagosan előzetes egyeztetés és egyedi árajánlat alapján kerül meghatározásra.
Falba rejtett csövezést ((falhorony marás technikával – kizárólag ytong és tégla szerkezetű falba) kapacitástól függően, vagy a szezonon kívüli időszakban csak előzetes egyeztetés alapján vállalunk. Ennek teljes kiépítése bruttó 15.000.-Ft/méter, ahol az utólagos falvakolást/helyreállítást/glettelést/festés nem áll módunkba elvállalni.
És mennyi a többi annyi? Nézzük…
Mi nem improvizálunk, akkor sem, ha az árakról van szó!
Leírjuk feketén-fehéren, mert szerintünk ez így korrekt!
Velünk biztosan számolhat!
A YourKlíma által forgalmazott klímaberendezések telepítésére vonatkozó hivatalos árlista!
Érvényes 2025.01.01-től visszavonásig!
Az feltüntetett árak bruttóban értendőek!
Alaptelepítés 3,6 kW alatti magasoldalfali split klímára vonatkozóan
BRUTTÓ ÁR
– Vályog, tégla, ytong falazatba 3 méter csővezeték kiépítéséig, (falátfúrás 45 cm) |
90 000.-Ft |
– Panel lakásba, 3 méter csővezeték kiépítéséig |
120 000.-Ft |
Alaptelepítés 3,6 kW – 5,5 kW teljesítményű magasoldalfali split klímára vonatkozóan
BRUTTÓ ÁR
– Vályog, tégla, ytong falazatba 3 méter csővezeték kiépítéséig, (falátfúrás 45 cm) | 120 000.-Ft |
– Panel lakásba, 3 méter csővezeték kiépítéséig | 150 000.-Ft |
5,5 kW teljesítmény feletti magasoldalfali split klímára az alaptelepítésre vonatkozóan egyedi ár kerül meghatározásra
Opcionális szolgáltatások
BRUTTÓ ÁR
– Extra faláttörés (az alap telepítésben szereplő 1 db-on felül) | +10 000.-Ft |
– Csak előcsövezés, 3 méter csővezeték kiépítéséig | 45 000.-Ft |
– Gázcső burkolása 2 méter feletti részre dekorcsatornában | 5 000.-Ft/m |
– 3 méter feletti csővezeték kiépítése dekorcsatornában | 10 000.-Ft/m |
– Falba rejtett csővezeték kiépítése véséssel / 3 méter alatti részre is! | 15 000.-Ft/m |
– Alap konzol felár 550 mm (későbbi szigetelés miatt) | +5 000.-Ft/db |
– Prémium fali konzol felár 450 mm | +10 000.-Ft/db |
– Prémium fali konzol felár 550 mm | +15 000.-Ft/db |
– Talajkonzol felár | +25 000.-Ft/db |
– Tetőkonzol felár – kiállással, (tetőre való szerelést nem minden esetben vállalunk) | +50 000.-Ft/db |
– Állvány építés magasban való szerelésre, helyszínfüggő | +30 000.-Ft-tól |
– „Holnapra kell” | +20 000.-Ft |
Hűtőközegre vonatkozó árak (R32)
BRUTTÓ ÁR
– Extra hűtőközeg rátöltés telepítéskor (általában 5 méter felett | +2 500.-Ft/m |
– Hűtőközeg lefejtés munkadíj | 10 000.-Ft |
– Hűtőközeg visszatöltés munkadíj | 10 000.-Ft |
– Hűtőközeg rátöltés karbantartáskor, vagy javításkor | felhasznált mennyiség alapján |
Kondenzvíz elvezetés
BRUTTÓ ÁR
– Kondenzvíz elvezetés külön nyomvonalon | 2 000.-Ft/m |
– Kondenzvíz cseppvíz szivattyú, és beépítés | 50 000.-Ft |
Elektromos betáplálás
BRUTTÓ ÁR
– Elektromos betáplálás kiépítése külön nyomvonalon dekorcsatornában | 2 000.-Ft/m |
– Elektromos betáplálás falba vésve külön nyomvonalon | 8 000.-Ft/m |
Meglévő berendezés leszerelés
BRUTTÓ ÁR
– Berendezés leszerelés 3,6kW alatt | 25 000.-Ft/db |
– Berendezés leszerelés 3,6kW felett | 35 000.-Ft/db |
Egyéb
BRUTTÓ ÁR
– 3 méter magasság felett a kültéri egység felszerelése | egyedi megállapodás alapján |
– Kiszállási díj Monor 30 km-es körzetén kívül |
150.-Ft/km |
– Esetleges parkolási díj (szerelés időtartama alatt) | parkolási zóna díjszabás alapján |
Klíma tisztítás és karbantartás árak ITT érhetőek el!
Minden esetben a helyszíni felmérést követően kerül kiküldésre az érvényes árajánlat. A helyszíni felmérés során van lehetőség egyedi igények átbeszélésére, az esetleges extra körülmények figyelembevételévél.
A konkrét klímaszerelés napját minden esetben előzetesen egyeztetjük Ügyfeleinkkel, mert csak akkor tudjuk a beüzemelést vállalni, ha a körülmények és a feltételek már adottak (pl. megtörtént a villanyszerelővel az egyeztetés, és megteremtette a klímához szükséges feltételeket).
A „Holnapra kell” szereléstől nem zárkózunk el, de ezt csak abban az esetben tudjuk vállalni, ha minden feltétel adott és van szabad időpontunk, ugyanis minden korábban bejelentkezett Ügyfelünk a szerelés napját tekintve elsőbbséget élvez, így érdemes minél hamarabb felvenni velünk a kapcsolatot!
Egyéb forrásból származó berendezéseket (barkácsáruház, facebook marketplace-en és egyéb nem hivatalos forgalmazótól származó klímát nem szerelünk fel), mert ezekre a berendezésekre nem tudunk garanciát vállalni!
Köszönjük a megértést!
Friss hírek, információk a facebook-on:https://www.facebook.com/YourKlima
Utolsó módosítás: 2025.03.16.